Torta-tortúra
Jó napot!
Szép jó napot, önnek is! Elkészült a megrendelt torta!
Mertem remélni. Olyan lett, amilyennek megbeszéltük?
Természetesen. Dobostortát tetszett megrendelni, és elkészítettünk egy eredeti dobostortát. Mindjárt hozom is.
Hozza is, mert drága az időm, nem szeretem feleslegesen vesztegetni!
Már itt is van, tessék parancsolni!
Mi ez? Mit hozott maga ide nekem? Eltévesztette a házszámot? Ez nem az én megrendelésem!
Dehogynem, uram! Ezt ön rendelte meg, és mi el is készítettük a legjobb tudásunk szerint
Ne erősködjön. és ne akarjon rábeszélni a hülyeségére! Ez nem dobos torta, ez egy közönséges, csokoládéval összekent valami.
Uram, ez egy eredeti dobostorta, nem most csinálunk ilyet először. Eddig mindenki meg volt elégedve a dobostortánkkal.
Engem nem érdekel a mindenki, engem csak az érdekel, hogy amit én megrendeltem, az olyan is legyen!
Mi a kifogása, ha szabad érdeklődnöm?
Még hogy mi a kifogásom? Ember! Nézzen rá erre a förmedvényre! Ez úgy néz ki, mint egy dob?
Ezt most nem egészen értem! Mi az, hogy dob?
Egy dobos tortának úgy kell kinéznie, mint egy dobnak. Ez maga szerint úgy néz ki?
Uram, ezek szerint mi két malomban őrölünk. A dobostortát Dobos C. József pesti cukrászmester találta fel 1884-ben, azóta ez a készítmény világhírűvé vált. Mi az eredeti recept alapján készítjük.
Ne beszéljen nekem itt össze-vissza! Én azért rendeltem dobos tortát, mert a zenekarban a dobosunknak van ma a szülinapja, ezért rendeltem dobos tortát, amelynek nyilván dob alakúnak, kinézésűnek kellene lennie. Ez olyan maga szerint?
Nem uram, ez valóban nem olyan.
Na, látja! Maga is beismeri, hogy marhaságot csináltak. Legalább dobverő lenne rajta, de még az sincs.
Értem, uram! Esetleg egy cintányér is kellene mellé?
Na, ne humorizáljon, magának ez nem áll jól! Inkább csinálták volna meg rendesen a megrendelt tortát!
Uram! Ez egy neves cukrászda, mi mindent el tudunk készíteni, ha világos a megrendelés. Mi megbízunk a vevőinkben, ezért nem is kérünk előleget, de ha nem magyarázza el világosan, mit is akar a kedves vevő, akkor nem tudunk segíteni.
Még jó, hogy ez neves cukrászda, név nélkülibe be se tenném a lábam. Én világosan megmondtam tegnap, hogy egy dobos tortát csináljanak, ennél világosabban ezt nem lehet elmondani. A többit rábíztam a maguk kreativitására. Erre fel mit csináltak? Egy csokoládéval összemázolt valamit.
Kedves uram! A dobostortát 1885-ben még Erzsébet királyné és I. Ferenc József is megkóstolta, és nagyon ízlett nekik.
Maga be van rúgva, vagy ennyire rövid az agya? Én nem Erzsébet királynénak akarom vinni a tortát, hanem a dobosunknak. Neki van most szülinapja. Egy stílszerű tortával szerettem volna meglepni, de nem egy ilyen elfuserált készítménnyel.
Kedves uram! Ha nem tetszik, legfeljebb itt hagyja, mások majd örömmel elviszik.
Ezt meg hogy gondolja? Üres kézzel menjek a buliba? Na, azt már nem! Csak az a helyzet, hogy én ilyen fércmunkáért nem szoktam fizetni. Ha a zenekarom fellép valahol, és nem azt játsszuk, amiben előzetesen megállapodtunk, akkor nekünk se fizetnek.
Ha jól értem, akkor mégis csak el szeretné vinni a tortát, csak nem fizetne érte. Jól értelmeztem?
Látja, tud maga értelmesen is értelmezni!
Figyeljen ide! Maga szerint nem azt készítettük el, amire számított. Rendben van, ezt is aláírom most már! Vigye el, fizetség nélkül, vegye úgy, hogy ez a cégünk ajándéka, és el van intézve a dolog. Cégünk hírneve többet ér, mint egy dobostorta ára!
Na, adja ide, mennem kell, már így is túl sok időt vesztegettem magára.Minden jót a továbbiakban!
Önnek is minden jót, és ha a jövőben ismét szüksége lesz tortára, csak nyugodtan keressen fel bennünket. Mindent a vevőért!!!
A cukrászda előtt az utcán:
Király voltál, hallottam, láttam mindent!
Így kell ezt csinálni, kisapám!
Profi vagy, nem gondoltam volna, hogy ez sikerülni fog.
Mi van? Talán eddig kételkedtél a képességeimben? Nesze, itt van a torta, viheted a csajodnak! Hogy is hívják a csajodat?
Hülye neve van, de erről nem ő tehet. Amúgy Erzsébet a neve, de nekem ő a királynő!
Na, akkor az Erzsébet királynő ismét ehet a tortából, ha már annyira ízlett neki 1885-ben.
Köszi a segítségedet, nekem nem tellett volna ilyen drága tortára, sőt semmilyenre se!
Ez a művelet egy kicsit nehéz volt, de megérte. A múlt héten a cipésszel könnyebben boldogultam. Két hete a szabóval volt ilyen nehéz dolgom, de végül az is beadta a derekát!
Te vagy a király, nem az Erzsébet meg az a József, vagy kicsoda!
Tanuld meg az aranyköpést: Mindent a vevőért! Ez a lényege mindennek!!!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
2. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
3. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
6. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
2. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
5. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
8. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
9. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
11. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
13. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
14. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
15. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
16. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
17. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
18. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
19. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
21. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
22. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
23. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
25. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
26. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
27. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
28. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!
► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!
maiteperroni-sherlyn.hupont.hu
29. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
30. Vályogház felújítás.06703842651 Vályog, vert, rakott falu ház felújìtàs
► Vályogház, tégla, vegyes, sár falu ház felújítás ,
valyoghazfelujitas.hupont.hu
31. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
32. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
33. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
34. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
38. Díszfácánok, víziszárnyasok, díszludak, díszbaromfik gyűjteménye
► " Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."
facanok-szarnyasok.hupont.hu
39. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
40. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu
41. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
42. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
44. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére
kreativaprosagok.hupont.hu
46. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
49. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
50. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
51. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
52. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
53. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
54. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
55. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
56. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!
► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel
sztaroktitkok.hupont.hu
57. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
59. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
60. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.
solverus-versek-viii.hupont.hu
61. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
62. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
63. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
64. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
65. ▁ ▂ ▃ ▄ ▅ ▆ ▇ ๓เภ₫єภ ค๓เ кєℓℓ ภєкє∂█ ▇ ▆ ▅ ▄ ▂ ▁(нǖℓψε ℓสภψ)
► Itt mindent megnézhetsz amit csak akarsz !
alllattok.hupont.hu
66. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
67. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
68. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
► Sangreal Boxers: the reality of perfectism
sangreal.hupont.hu
71. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
72. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..
fordalkatreszmiskolc.hupont.hu
73. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
74. Mindenünk a ló
► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!
tunde-es-a-lovak.hupont.hu
75. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu