Jól jön a segítség
Elnézést, asszonyom! Nem akarom zavarni, de akarva-akaratlanul is meghallottam, amit a telefonba mondott.
Mi köze van magának ahhoz, hogy én miket telefonálok?
Semmi közöm sincs hozzá, de talán tudnék segíteni!
Ugyan már! Mit tud maga nekem ebben segíteni! Benne vagyok a slamasztikában, és kész!
Pont ebben tudnék segíteni, hogy ne legyen benne! De ha nem akarja, akkor én el is mehetek.
Na, figyeljen ide! A fiam telefonált, hogy nem tud értem jönni ide a piachoz, hogy hazavigye ezt a rengeteg cuccot velem együtt, érti már?
Persze hogy értem, hiszen ez szűrődött ki a telefonbeszélgetésből is.
Képzelje, a fiam korán reggel ment edzésre, és elvitte az autót, hogy onnan fog majd értem jönni! Az autót meg összetörte valami nekitolató teherautó a parkolóban, amíg ő edzett. Én meg itt vagyok a nagy piaci bevásárlással. Na, most már mindegy, majd hívok legfeljebb egy taxit.
Pont ebben szeretnék önnek segíteni.
Hogyhogy, maga taxis?
Nem vagyok taxis, csak itt állok a kocsimmal a közelben! Én hazavinném, ha meg nem sértem! A taxi az nagyon drága!
De miért akar hazavinni, csak úgy ismeretlenül?
Szeretek segíteni az embereknek, ha bajba kerülnek. Rajtam is segítettek már többször is, ezért vagyunk emberek. Különben is az ilyen szépasszonynak még ráadásul öröm is segíteni!
Nagyon udvarlóra fogta a figurát, nem gondolja? Na, nem bánom, segítsen, ha annyira akar! Nem lakom messze, úgyhogy nem kell sokat vinnie.
Oda viszem, ahová kell, nekem még úgyis van két szabad órám. Hozom is a kocsit, azután bepakolunk, és már mehetünk is!
XXX
Megérkeztünk, asszonyom! Segítek felvinni, ezt ön úgyse tudja egyedül.
Na, azt már nem várom el magától, arról szó se lehet!
De ez nekem nem teher, ez a sok csomag viszont önnek nagy teher egyedül, nem gondolja?
Valóban, mennyi mindent összevásároltam! Tudja, szombatonként így szoktam, és egész hétre megvan a nagyja. A fiam meg haza szokott vinni. De most nincs az sem!
Akkor mi legyen?
Segíthet felvinni, de csak egy feltétellel, ha utána elfogad tőlem fenn egy kávét, mással nem tudom megkínálni!
Rendben van asszonyom, megegyeztünk! De még be se mutatkoztam, de illetlen vagyok! Péter a nevem!
Az enyém meg Margit, de szólítson csak Margónak! A Péter nevet szeretem, valahogy olyan bizalomkeltő!
XXX
Szép lakása van! Örülhet a férje, hogy ilyen szép a felesége is, meg a lakása is!
Az már nem ennek a lakásnak örül, hanem már égi lakása van! Rengeteget ivott, és a végén halálra itta magát! Nem lehetett rajta segíteni már!
Elnézést, asszonyom, tapintatlan voltam, ne haragudjon!
Nem haragszom, mert maga ezt honnan tudhatta volna! Amúgy meg jobb is így neki, mert az utóbbi időben már sokat szenvedett. Na, de ahogy megígértem hozom is mindjárt a kávét, mert megérdemli. Addig foglaljon helyet a nappaliban, mindjárt viszem!
Köszönöm asszonyom, de nem ezért segítettem! Persze elfogadom a kávét, most úgyis már aktuális lenne nálam.
XXX
Már itt is vagyok a kávéval. Behoztam a cukortartót is, annyit vehet ki belőle, amennyivel szokta inni. Amúgy, mivel foglalkozik, Péter?
Festő vagyok!
Az szép foglalkozás! Már nekem is kellene festetnem, még a férjem festette ki sok évvel ezelőtt, ő is festő volt!
De Margó, én nem szobafestő vagyok, hanem festőművész! Holnap nyílik a harmadik kiállításom. Nagyon szívesen venném, ha tiszteletét tenné. Örülnék neki! Délután lesz 4 órakor a megnyitója!
Drága Péter, ne haragudjon, hogy így leszobafestőztem, de nem tudtam, hogy maga művész. Szóval holnap délután négy órára mondta? Akkor ráérek, és úgy néz ki, hogy elfogadom a meghívását!
Nagyon örülök neki, hiszen egy ilyen szépasszonnyal öröm megjelenni a megnyitón! És nem csak szép, hanem barátságos is!
Ne mondjon már ilyeneket Péter, mert még zavarba hoz! Maga is nagyon rokonszenves, barátságos, segítőkész, ezért is fogadtam el a meghívását.
Nos, kedves Margó, holnap négykor találkozunk a Kultúra Háza bejárata előtt! Már alig várom az újbóli találkozást! Most nekem sajnos mennem kell, mert még van egy fontos megbeszélésem is.
Kár, hogy már el kell mennie, de megértem magát, és nagyon köszönöm a segítségét! Holnap ott leszek! Viszlát, Péter!
Viszont látásra, kedves Margó! Aztán ne késsen, mert várni fogom!
XXX
Szia, Anya!
Szia, kisfiam! Na, mi van a kocsival?
Ilyen nincs, ami most történt! Egy vadbarom a parkolóban nekitolatott, és utána természetesen továbbhajtott. Valami nagy dög autó lehetett, mert olyanok a jelek!
És most mi lesz kisfiam? Hétfőn vitted volna vizsgáztatni, de így nem tudod!
Persze hogy így nem lehet, Anya! Most az van, hogy bevitettem az egyik szerelőhöz, hogy csinálja meg. Még az autómentőt se tudtam kifizetni! Úgy adott kölcsön a szerelő. Vissza kell mindjárt mennem úgyis, mert oda is pénzt kell vinnem az előlegre. Anyagköltségre állítólag! Senki nem csinál ma már pénz nélkül semmit se!
Ez borzasztó, fiam! Még az a jó, hogy ma reggel a piacozás előtt, kivettem a kártyámról egy nagyobb összeget, mivel hétfőn lett volna a vizsgáztatás. Most az a pénz a javításra fog elmenni! Ez borzalmas! Olyat meg ne mondjál, hogy senki se csinál ma már pénz nélkül semmit se, mert ma pont egy olyan rendes pasi segített haza a kocsijával, aki semmit se kért érte! Azért vannak még gavallérok!
Miket beszélsz, Anya! Még hogy gavallérok! Ezt a szót már senki se ismeri! Te valami régi filmet nézhettél, abban vannak ilyen marhaságok!
Pedig, ha hiszed, ha nem, így volt! Egy nagyon rendes ember segített, még fel is hozta a piaci cuccokat, mert egyedül nem tudtam volna. Csak egy kávét fogadott el a végén! Képzeld el, festőművész a pasi, és meg is hívott holnapra a kiállítására. Nagyon szimpatikus ember!
Az lehet, Anya, de nekem most lóvé kell, mert vinnem kell hamarosan a szerelőnek. Nem érek rá most ilyen megható sztorikat hallgatni! Légy szíves adjál valamennyit! Azért mertem bevállalni az adósságot, mert mondtad a telefonba, hogy már kivetted a dohányt!
Jaj, édes fiam! Mindig ez a pénz, meg a pénz, meg a pénz van csak! Kénytelen vagyok adni, mert mást nem tehetek ebben a helyzetben! Mindjárt hozom, csak bemegyek a nappaliba a táskámért!
Na, az jó lesz, mert nekem már idő van!
Kisfiam! Ezt nem értem!
Mit nem értesz már megint, Anya!
Azt édes kisfiam, hogy nem találom a pénzemet! Pedig ide tettem ma reggel a táskámba!
Csak nem elhagytad valahol, Anya! Akkor meg is bolondulok!
Dehogy hagytam el, hiszen, még amikor feljöttem, akkor is megvolt a kulcsok mellett a táskámban! Érthetetlen ez az egész!
Anya, most ne viccelődj, add már ide, mert mennem kell, nem érted?
Dehogy viccelődök édes fiam, valóban nincs benne a táskámban!
Megnézem azt a táskát, mert már neked se hiszek! Valóban nincs ebben semmi lóvé! Ennek csak egy magyarázata lehet, mégpedig az, hogy az a kedves, aranyos, bájos festőművészed kiemelte, amikor te a konyhában főzted neki a kávét! Jól megkérte az árát, nem mondom!
De az nem lehet, mert a Péter nagyon szimpatikus, és segítőkész volt!
Persze, de a dohány kiszedéséhez neki nem kellett segítség! Festőművész! Anya, te beveszel ilyen maszlagot? Legfeljebb rablóművész lehet! De azt valóban művészi fokon csinálja, ezek szerint! Még randevúra is hívja a balek nőket! Ezt nevezem!
Igen, még arra is hívott, és milyen kedvesen invitált! Nagyon örült, amikor elfogadtam a meghívását. De úgy látszik, ma már senkiben se lehet megbízni! Nemhiába mondják, hogy nem minden arany, ami fénylik!!!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary ► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected puzzletours.hupont.hu 2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter? ► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter? pszichiatria.hupont.hu 3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő ► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg. potencsikszilard.hupont.hu 4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek. ► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP pavilon.hupont.hu 5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ ► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА! parkan.hupont.hu 6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár ► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246 panoramaapartman.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. Egészség, elégedettség ,aktív élet! ► Haás Mihályné honlapja elet-vitel.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu 4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon! imadjukselenat.hupont.hu 6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu 7. Konténeres sittszállítás Budapest ► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten. konteneres-sittszallitas.hupont.hu 8. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest ► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés. gipszkartonszerelese.hupont.hu 9. Veszélyes fakivágás Budapesten ► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com fakivagasbudapest.hupont.hu ► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye ki-suti.hupont.hu 11. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.. ► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka bmw-alkatreszek.hupont.hu ► Ha szereted Takács Nikolast, akkor itt a helyed! :) takacsnikolasfansite.hupont.hu 13. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu 14. Zach és Cody ► Biztos azt hittétek, hogy az oldalam Zach-ről és Cody-ról szól. Hát most megbizonyosodhattok róla, hogy nem így van(...) az én kedvenceimről(...) zachescody.hupont.hu 15. English projects ► V.Beatrix and E.Dorina's projects project.hupont.hu 16. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu 17. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 18. kati blogja:X:X ► Ezen az oldalom minden erdekes van remelem te is kapsz magadnak valami erdekeset:X kati-zsuzsi.hupont.hu 19. Tibeti Terrier Champion kutyák a Rozsdás Halász kennelből ► A tibet terrier minden vágya, hogy gazdájának megfeleljen. A világ egyetlen kutyafajtája sem olyan kiegyensúlyozott és kedélyes, mint ez a tibeti kiskutya, örökké barátságos, jóindulatú lénye felviditja az embereket, akár a napsugár mosolya! tibetiterrier.hupont.hu 20. Idézetek(: ► * nekem nem kell , hogy valaki mindent megadjon nekem . elég , ha kapok valakit attól aki a mindenem . ♥ pasik-idezetek.hupont.hu 21. idézєтєк.: )* ► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (; fancsidezetek.hupont.hu 22. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666 ► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666. agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu 23. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok ► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről? linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu ► Mi is a szerelem?? Tinilányoknak és pasikan jó ötlet randihoz! Vagy éppen a pasiknak csajozos duma! szerelemm.hupont.hu 25. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 26. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités ► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek ancsacs.hupont.hu 27. Kézi hímzés / Rácz Ferenc, egy férfi aki hímez! ► Saját ruhára is kérhetsz hímzést vagy válogass az elkészültekből! Nincs sok férfi az országban aki hímez, de én köztük vagyok! 06-30/9029944 himzes-ferenc.hupont.hu 28. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 29. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370 ► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1> polgardibutor.hupont.hu 30. Információk pénzkereseti és kedvezményes lehetőségekről ► E honlap segítséget,információt szeretne nyújtani kereset-kiegészítést jövedelempótlási lehetőséget keresők számára. A feltöltést hosszas utánajárás,leinformálás előzi meg,ill. folyamatosan frissül , így mindig láthatóak az esetleges változások is. netkereset-info.hupont.hu ► Szobafestés, mázolás, Homlokzatszigetelés, nemesvakolat kivitelezése nexus.hupont.hu 32. Csajok! ► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek! csontikutya.hupont.hu 33. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 34. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu 35. Boxer kennel ► Üdvözöljük a Boxer Kennel honlapján! elastic.hupont.hu 36. Selena Gomez legjobb oldala ► <3 Selena Gomez Hivatalos Rajongói Oldala Magyarországon! <3 selenagomezloveyou.hupont.hu 37. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 38. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT ► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád ahazanemeladomozgalom.hupont.hu ► Magas röptűek........ Keringők jankovacigalambaszok.hupont.hu ► Összegyűjtött, kipróbált receptjeim gyűjteménye sutikek.hupont.hu ► Gumi szerelés, kiegyensúlyozás, defekt javítás, motorgumi szerelés, TPMS diagnosztika,szélvédő javítás, lámpabura polírozás birogumi.hupont.hu ► Sziasztok! harry potter fanok itt minden féle fontos tudnivakókat tudhadsz meg Harry-ékről és társaikról!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nagyon jó ez a honlap megér eggy kattintást!:) kenyeres.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 44. NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY ► Az Alapítvány céljai: óvodák, családi bölcsődék támogatása, munkavállalók a munkaerő piacon való sikeres részvételének oktatása, gyermek fejlesztés, támogatás. napraforgokisvirag.hupont.hu 45. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél ► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban honda-alkatreszek.hupont.hu 46. Welcome! ► ,,Life Sucks, And Then You Die." Jacob Black starfan.hupont.hu 47. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu 48. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere ► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371 muanyagablakbudapest.hupont.hu 49. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi ► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök. charlie-labels.hupont.hu 50. Kutya leírások:) ► Sok-sok kép kutyákról:) dogskutyak.hupont.hu 51. LÁCACSÉKE ► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók lacacseke.hupont.hu 52. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu ► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa fulopmenyhert.hupont.hu 54. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499 ► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben. fabrikettpestmegye.hupont.hu 55. Népi orvoslás gyógynövényekkel ► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket. nepi-gyogymodok.hupont.hu 56. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!! motortarto-valtotartobak.hupont.hu 57. Divate ► Goodbye 2012, Hello 2013!!!!!!!!!! divate.hupont.hu 58. Sziasztok! ► Ez az oldal a lányokkal foglalkozik.Köszönöm h bejöttél.Gyere legközelebb is! belepescskcsajoknak.hupont.hu 59. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig! opelhez-alkatreszek.hupont.hu ► Víz,Gáz,Központifűtés,Cserépkályha, Klíma,Megújjuló energia. gazplan.hupont.hu 61. PROJECTS 6A ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. projects.hupont.hu 62. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK ► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva. rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu 63. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 64. Angyali menedék ► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek archangelgabriel.hupont.hu 65. Oriflame-Termékek-Angelica ► Luxus termékek kis pénzüeknek. oriflametermekek-angelica.hupont.hu 66. GummyCzukor*-* ► ~mert szeretem ;)~ gummyczukorka.hupont.hu 67. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. allateledelabc.hupont.hu 68. TEMATIKUS HITTAN ► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére. tematikushittan.hupont.hu ► Nah sziia...Ez az oldi 100%csajos szval ha fiúk idetévednének akkor good bye!!!Itt minden féle csajos dolgot megtalálsz!!Az oldi mindig frissül.By:Fattih. ♥♥ csajok-forever.hupont.hu 70. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu 71. Corp Együttes ► A corp együttes egy pop,rock,jazz rock,blues magyar és külföldi együttes corp.hupont.hu 72. Eladópont ► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu eladopont.hupont.hu ► Szeretettel várunk minden Lóbarátot!! cinkotailovasudvar.hupont.hu 74. HAJRÁ SOPRON! HAJRÁ SMAFC! ► -----A SMAFC Szektorlabda csapatának hivatalos honlapja---- The official website of the SMAFC Sectorball team. cirmoscica.hupont.hu ► Levéltár, történelem, genealógia, családtörténet, családfa kutatáshoz kapcsolódó szakirodalom. A kiadványokat megvételre ajánlom az érdeklődőknek. leveltar.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!