Tisztelt Nagyérdemű Olvasó!

A hihetetlennek tűnő történetek is megtörténhetnek!


Anya és lánya

 

Jó reggelt kislányom! Szép vasárnapot!

Jaj, neked is Anya! Egy kicsit még álmos vagyok!

És milyen volt tegnap a szombatod? És főleg meddig?

Jó volt! Éjfélkor már itthon voltam!

Csak nem addig korcsolyáztatok a barátnőddel!

Nem, a barátnőmmel csak este 7-ig korcsolyáztam, utána ő hazament!

Hú, ha! Utána valami történt, hogy te még akkor nem jöttél haza, így van?

De okos vagy! Nem volt nehéz kitalálni! Az volt, hogy kori közben megismerkedtem egy sráccal.

 Annyira okos vagyok, képzeld el, hogy ezt mindjárt gondoltam! Na, és?

Hát, igen! Utána volt egy kis, „na, és”, ahogy mondtad! Persze nem olyan, mint amilyenre te most gondolsz azzal a kis okos fejeddel.

Kislányom! Te már nagy kislány vagy, és annyit mesélsz, belőle, amennyit jónak látsz!

Nem volt semmi olyan, amit ne mondhatnék el neked. Tehát a pályán teázás közben valahogy szóba elegyedtünk, és utána már együtt korcsolyáztunk tovább. Nagyon rendes srácnak látszik, és ráadásul még a közelünkben is lakik. Kori után együtt jöttünk hazafelé, és útközben leragadtunk egy gyorsétteremnél. Meghívott egy akármire, és én elfogadtam. Itt beszélgettünk, majdnem éjfélig. A kapu előtt hosszú búcsúcsók! És ma este újra randi. Ennyi!

Értelek kislányom! A lényeg, hogy jól érezted magad ezzel a fiúval!

Persze! Az benne az érdekes, hogy egyből megtaláltuk a közös hangot. Érdekes módon nagyon sok közös vonás van bennünk. Lehet, hogy ez volt az oka, hogy kapásból csíptem a pasit!

És hány éves ez a bizonyos pasi, ha megkérdezhetem?

Miért ne kérdezhetnéd meg! Két évvel idősebb nálam, most volt húsz! És állítólag most nincs is csaja.

Értelek! Akkor most szabad a vásár? Erre gondolsz?

Anya! Te mindig kitalálod a gondolataimat! Elvégre te is ennyi voltál, amikor megismerkedtél apával, nem?

Persze, én is ennyi voltam! És látod, azóta is szeretjük egymást! Csak nem te is szerelmes vagy, máris?

Hát, nem is tudom, de valami olyasmit érzek most én is! Tudod, ez a srác pont olyan, amilyet mindig is elképzeltem magamnak! Anya! Kérdezhetek valami nagyon intimet tőled?

Persze, hogy kérdezhetsz! Nincs semmi tabu előtted, tudhatod nagyon jól!

 Azt kérdezném, hogy te apát sohasem csaltad meg?

Hú, ha! Ez valóban elég intim kérdés, de válaszolok rá, hisz már te is felnőtt nőnek számítasz! Tulajdonképpen nem csaltam meg!

És nem tulajdonképpen? Ez így elég rejtélyes, nem gondolod?

Hát, igazad van, egy kicsit rejtélyes így! Jól van! Elmondok neked egy titkot! Már úgyis gondoltam rá, hogy egyszer el fogom mondani neked! Csak a megfelelő alkalomra vártam! Ez az alkalom most elérkezett, úgy vélem!

 Anya! Ne feszegessed az idegeimet tovább, mondjad már! Mi az a nagy titok? Tehát megcsaltad? Ez a titok?

Nem egészen úgy van ez! Tehát, amikor én is 18 éves voltam, apád eljegyzett rendesen! Menyasszony és vőlegény szinten voltunk. Az esküvő napja is ki volt már tűzve.

És akkor csaltad meg apát?

No, ne szaladjunk ennyire előre! Volt nekem akkor, egy nálam pár évvel idősebb barátnőm. Neki akkor már férje és egy kisfia is volt. Meghívott bennünket a kis Petike szülinapjára, aki akkor volt egy éves! Persze, mi elmentünk, apáddal.

És hogy lesz ebből megcsalás? Vagy nem is volt igazából?

Nagyon nehéz nekem erről beszélnem! Nem is tudom, hogy egyáltalán be tudom-e fejezni a történetet!

De, Anya! Ilyet ne csinálj már! Még hogy nem tudod befejezni? Most már járj a végére, nem hagyhatod félbe!

Persze, persze, igazad van! Most már végig is fogom mondani, legalább túl leszek rajta! Tehát, ott voltunk a kis Petike kis szülinapi zsúrján, ott hagytam abba!

Mondd már a lényeget, mert megüt mindjárt a guta az izgalomtól!

Ez mind lényeges volt, mert innen indult ki minden! Az ünneplés, persze italokkal is járt. Mindenki ivott, de nem sokat, csak éppen hogy csak, az ünnep hangulata miatt. Este a kis Petikét lefektettük a kis ágyába, és mi még maradtunk. Iszogattunk, de nem sokat. Apád már akkor se bírta az italt, és egy-két pohár után kiütötte magát! Lefeküdt a nappaliba a kanapéra, és elaludt. A barátnőmmel meg a férjével még maradtam egy kicsit, iszogatva, dumálgatva. Hamarosan a barátnőm is, meg persze én is, elálmosodtunk, és mindenki elindult a kijelölt fekhelye felé. Én az egyik szobába, ők a másikba. Apád meg kint maradt a nappaliban, a kanapén.

De izgalmasan alakul a sztorid, Anya! Már sejtegetem a lényeget. De azért csak nyomjad tovább!

Igazából még nem sejted a lényeget. Akkora fantáziád még neked sincs! Tehát, nyugovóra tértünk. Én eléggé spicces állapotban voltam, és ekkor én nem tudok rögtön elaludni, mint a barátnőm. Körülbelül egy óra múlva hallom, hogy nyílik az ajtóm. Azt hittem, az apád jötte be, merthogy már észre tért. De nem ő volt!

A barátnőd férje volt! Eltaláltam?

Ehhez persze sok fantázia nem kell! Ő volt!

Na, végre! Alakul már valami! És alakult?  Amire gondolok?

A pasi nagyon kedves volt, nem tolakodott, nem nyomult, ahogy ezt most ti mondjátok. Szóval, és tettel, egyszóval beadtam a derekamat! Az ital is ludas ebben vastagon! Persze nem akarom az egészet az ital nyakába varrni, de valahogy akkor valóban megszédültem, és nem gondolkodtam egyáltalán.

Tehát szeretkeztetek? Anya, legyél már egyértelmű!

Igen! Szeretkeztünk! És valahogy én is kívántam ezt akkor! Na, mindegy! Tehát megtörtént! Reggel aztán mindenki észre tért, és mi is elindultunk hazafelé. Útközben engem már furdalt a lelkiismeret, mert az esküvőnk rá két hónapra volt kitűzve!

Hát, anya! Nem semmi a sztorid!

Tévedsz! Ez még mind semmi ahhoz képest, ami ezután jött!

Még mindig van valami, ami még ennél is jobb?

Nem, nem jobb, inkább rosszabb, vagy inkább úgy mondanám, hogy más!

Hát, már valóban cserbe hagyott a fantáziám! Mondd tovább!

Tehát, hazamentünk, és este korán lefeküdtünk aludni, mert a buli eléggé kifárasztott bennünket.

Főleg téged! Ugye, Anya!

Na, ne szemtelenkedj, mert akkor nem mondom tovább!

Jaj, csak azt ne! Most már úgyis nyakig benne vagyunk!Hát, benne! Tehát, másnap az apádnak külföldre kellett utaznia, a cég küldte ki. Hat hétig volt oda! A külföldi kirendeltséget ellenőrizte, alaposan! Közben, én itthon, meg észrevettem magamon, hogy terhes vagyok!

Hú, ha! Ez már több mint sztori! Ezek szerint te attól lettél terhes?

Attól! Mástól nem is lehettem!

És én voltam akkor neked az a teher?

 Bizony te! Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy titokban elvetetem, már az apád miatt is! De nem tettem!

Akkor az apám, igazából nem is az apám?

 Ne beszélj butaságokat! De, ő akkor is az apád!

 Értem, persze, hogy értem, hogy mit akarsz ezzel mondani! És az apám tudja legalább ezt az őrültséget?

Nagyon megértő apád van! Néhány éve már tudja, mert neki már elmondtam! Hamarabb nem mertem!

És hogy fogadta? Gondolom, nem örült neki!

Mondtam, hogy nagyon megértő apád van! Néhány napig egy szót se szólt, csak járkált és gondolkodott! Utána nagyon normálisan megbeszéltük, hogy ez most már maradjon így, ahogy eddig is volt! De ahhoz ragaszkodott, hogy majd neked is ezt tudnod kell, ha nagykorú leszel! És most már te is tudod!

Hát, ez nem semmi történet! Nem is tudom, hogy mit is csináljak most! Paff vagyok teljesen!

Megértelek kicsikém! Fogadd el te is ezt a helyzetet, ahogy már mi is így fogadtuk el! Majd te is megnyugszol, mint mi!

És az a másik is tudja ezeket?

Nem, ő nem! Nem akartam én ebből még nagyobb ügyet csinálni!

 És legalább találkoztál  már vele, azóta?

Néhányszor igen, de csak úgy futólag, hiszen a barátnőm férje. Meg amúgy is itt laknak nem messze a kertvárosi részen!

Az én Petim is arra lakik!

Értem! A barátnőmék kisfiát is így hívják, de már mondtam is!

Igen, mondtad! De az én Petim egy nagy sarki sárga házban lakik, szintén a kertvárosban!

A barátnőm is ilyenben lakik férjestől, gyerekestől, és szintén sarki ház, ráadásul az is sárga! Nem érdekes?

De érdekes! Sőt ahogy most átgondolom, amit eddig elmeséltél, több mint érdekes! Hogy hívják a barátnőd férjes, családi nevét?

Szalay a családnevük!

Megőrülök mindjárt! Az én Péteremet is Szalaynak hívják! És pont annyi idős, mint az a zsúros kis Petike lehetne most! Hát, azért már ilyen tényleg nincs! Anya! Nézd meg a telefonomat! Csináltam róla tegnap néhány képet! Mit szólsz hozzá?

Mutassad csak! Én felismerem, mert én még mostanában is találkoztam vele egy köszönés erejéig!

Tessék!

Hát, édes kicsim, ez valóban ő! Semmi kétség e felől!

Jaj, mindjárt összesesem! Ezt nem élem túl! Akkor én valójában a saját féltestvéremmel csókolóztam, és belé lettem szerelmes? Na, nem! Ilyen nincs még az amerikai filmekben sem!

Pedig, édes lányom, nagyon úgy fest a dolog! Még jó hogy a csókon kívül más nem történt még! És sokszor a magyar valós történetek sokkal izgalmasabbak, mint az amerikai kitalált sztorik!







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

{KATEGORIA_LEGLATOGATOTTA
BB_MAI}




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 22
Heti: 67
Havi: 590
Össz.: 136 219

Látogatottság növelés
Oldal: Anya és lánya
Tisztelt Nagyérdemű Olvasó! - © 2008 - 2024 - parbeszedestortenetek.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »