A jólét a cél!?
Szia, Szilvia! Jól nézel ki!
Na, azért te se panaszkodhatsz!
Ki mondta, hogy én panaszkodom? Hallottam, hogy szépen sikerült férjhez menned.
Hát, szó, ami szó, ebben valóban szerencsém volt! Öt éve kérte meg a kezem egy jómódú üzletember, és én egyből igent mondtam. Mire vártam volna még, nem igaz?
De, igaz! Jól tetted, ha valóban így is érezted.
Tudod az volt a helyzet, hogy a folyamatos tingli-tangliból már elegem lett, és jött egy ilyen lehetőség.
Szerelem is volt azért köztetek?
Szerelem? Az igazság az, hogy nem is tudom mi az a szerelem. Vagyis elméletben tudom, csak a gyakorlat az más. Ahhoz, hogy az ember élni tudjon, nem kell hozzá feltétlen az a nagy szerelem, érted?
Persze, hogy értem, és valahol meg is értelek. Van egy szép gyermeked is, ahogy hallottam.
Igen, azt is megadta a sors, most már négy éves. De mi van veled, inkább arról beszélj!
Tudod, nálam egy kicsit más a helyzet. Norbival az egyetemi évek alatt ismerkedtünk össze, és irtózatosan dúlt a szerelem közöttünk. Nem is lehetett más a vége, csak az, hogy az egyetem elvégzése után azonnal össze is házasodjunk. Ennek már öt éve. Nekem is van egy négy éves kislányom, és nagyon jól megvagyunk, így hárman.
Ezt jó hallani! Találtatok megfelelő munkát az egyetem után?
Hát, ebben szerencsénk volt, mert mindketten találtunk munkát, persze nem egyből, hanem meglehetősen sok utánjárást követően. Norbi hamarabb talált munkát, én meg most egy éve dolgozom, ahogy a kislányunk óvodába ment. Te mit dolgozol, ha nem vagyok indiszkrét?
Dehogy vagy indiszkrét! Én nem dolgozom, mert nincs is rá szükség. A férjem komoly, jól menő üzletember sokat keres, minek dolgozzam, nem igaz?
Persze, ha megtehetitek, akkor érthető. Gondolom, inkább a háztartásban foglalatoskodsz, otthon.
Hát, az igazság az, hogy azt se kell csinálnom, mert van főállású bejárónőnk, és az intéz mindent.
Értelek! Te inkább a gyereknevelésből veszed ki a részed. Viszed, hozod a gyerkőcöt az óvodából, utána elbeszélgetsz vele, játszotok, este meg mesélsz neki valamit lefekvése előtt.
Nálunk ez nem teljesen így van. A gyerekre ráállítottunk egy nevelőnőt, ő intézi ezeket a dolgokat. Persze, néha azért én is foglalkozom a gyerekkel. Miért, nálatok minden ilyen feladatot te intézel?
Nyílván való! Azaz, megosztom ezt a feladatot a férjemmel. Egyszer ő viszi-hozza a gyereket az óvodából, egyszer én, ki mikor ér rá jobban. Megbeszéljük előre, és nincs semmi fennakadás.
Miért, a férjed munkája ezt megengedi?
Ő olyan munkát vállalt el, ahol csak napi nyolc órát kell dolgoznia, nem hagyta, hogy kizsigereljék napi akár több órában is. Persze a keresete ennek arányában alakult, de ez többet ér így, mint a többlet pénz. A hét végén nem dolgozik, olyankor együtt megyünk valahová, már csak a gyerek érdekében is. Szó, ami szó, együtt neveljük a közös gyermekünket. Mi ebben a megdöbbentő? Látom, meg vagy döbbenve!
Igen, egy kicsit hüledezek! Nem gondoltam, hogy ma még vannak ilyen családok, ahol az együttélés ilyen magas fokon van. Nálunk ilyen nincs! A férjem reggel elmegy, és késő este ér haza, ha egyáltalán hazaér. Nincs semmiféle családi program, még hétvégén se. Ő akkor is dolgozik, mert az üzletemberek ilyenek. Még az ágyban is ritkán találkozunk, mert ő akkor sincs otthon leginkább. De minden anyagi javat előteremt, és ez se utolsó szempont.
Mi mindent estét együtt töltünk hármasban. Hol én mesélek a gyereknek este lefekvéskor, hol a férjem. Ezt ő ki se hagyná, semmi pénzért se. Persze, mi nem élünk olyan nagy lábon, mint ti, de erre nincs is szükségünk. Nincs se autónk, se bejárónőnk, se háromszintes házunk.
Na, ez az! Látod, ezek nekünk mind megvannak. Sőt nálunk két autó is van, egy a férjemé, egy az enyém. Nekem egész nap semmi dolgom szinte, csak magammal törődök, hogy mindig topon legyek külsőleg. A férjem ezt elvárja, hogy néha amikor üzleti partikra megyünk, ne valami proletár asszony benyomását keltsem. Pedig az én szüleim proletárok voltak, soha nem jártak üzleti partikra, viszont a két gyereküket szépen, közösen felnevelték, tanítatták.
Szilvia! Kérdezhetek valami indiszkrétet
Persze, bármit.
Te, így ahogy vagy, boldognak érzed magad? Valaha, hajdanán, így képzelted el a családi életedet?
Jó a kérdés, nehéz rá a válasz! Megpróbálok rá válaszolni, még ha nem is lesz egyértelmű. Tudod, aranyos barátnőm, az Élet nagyon kiszámíthatatlan. Az ember lánya felnő, történnek vele az események, sokszor fel se fogja ezeknek a jelentőségét. Nem gondolkodik reálisan, érzelmeinek megfelelően, csak az a cél lebeg előtte, hogy a jóléte megvalósítására törekedjen. Amikor a jólét lehetősége megcsillan előtte, már máshogy gondolkodik, nem mérlegel, hanem elfogadja az első kínálkozó lehetőséget. Hogy ez lenne az a bizonyos boldogság? Ki tudja! Tulajdonképpen nekem így van is családom, meg nincs is! Van férjem, és nincs is! Van gyerekem, meg nincs is! A férjemmel tulajdonképpen nem is vagyok, a gyerekemet is más neveli. Hát, ez lenne a boldogság? Irigyellek azért, amiért te dolgozhatsz hivatásodnak megfelelőn, nevelheted a saját gyerekedet, és a férjed mindebben partner. Talán ez lenne az igazi boldogság, nem gondolod?
Igen, én is így gondolom! Nem az anyagi javak sokasága, a külsőségek hamis látszata alkotja a boldogság érzetét. A boldogságot nem csak mondani kell, hanem úgy is érezni! Ez a legfontosabb!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
2. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
3. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online
avastkontakt.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tesztike.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. Why Mobile-Friendly Websites Are No Longer Optional in 2026
► Ide írhatod maximum 2A business may invest in branding and advertising, but still lose valuable leads within50 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
weaversweb.hupont.hu
► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success.
ryanhiggs.hupont.hu
11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
13. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
15. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
16. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
17. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
18. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
21. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
22. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
23. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
25. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
26. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
27. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
29. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
30. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
31. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
32. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
34. Gasztronómia
► Ételek,ahogy én készítem.
szalaydenes.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
36. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
37. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
38. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát!
eredetiparfume.hupont.hu
40. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
41. Sylverro teltkarcsú divat webáruház
► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467
teltkarcsudivat.hupont.hu
42. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/
zsuzsamamaketto.hupont.hu
43. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
44. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
45. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
46. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
47. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
48. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
50. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
51. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
53. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
54. Jonas Brothers
► Itt mindent megtudhatsz a Jonasról amit akarsz!
jbjonas.hupont.hu
55. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
57. 春藥網
► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/)
sexgfvd.hupont.hu
58. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
59. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
60. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
61. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
62. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
65. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
66. Gyöngyhimnusz
► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok
gyongymosoly.hupont.hu
67. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
69. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
70. Elfelejtett régi magyar ételek
► Éhes pici-poci!
keknefelejcs.hupont.hu
71. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
meheszet-viragporfotok.hupont.hu
72. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
73. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
74. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
75. Néhány fontos dolog a lovakról és lovasokról
► Sziasztok!Szeretnétek a lovakról,lovasokról és lovaglásról mindent megtudni,ami fontos?Akkor jó helyen jártok!Igaz még csak most kezdtük a honlapot fejleszteni,de érdemes továbbra is látogatni,mert egyre újabb dolgokat teszünk fel! Jó szórakozást!!!
lovaseslova.hupont.hu