Álomhétvége
Hello, haver! Mi ez a nagy búslakodás? Ma nem melózol?
Ja, szia! Ma nem melózom, mára kértem egy nap szabadságot.
Nofene, te meg a szabadság! Erre még nem volt példa, mióta ismerlek.
Ki kell pihennem ezt az álomhétvégét, egy kissé megviselt.
Mit kell kipihenned? Miféle álomhétvégéről beszélsz?
Most hétvégén voltam az asszonnyal egy igazi álomhétvégén, Siófokon.
Miket karattyolsz te itt össze-vissza? Annyit még nem ittál, hogy félrebeszélj.
Nem is ittam semmi olyat, nem látod, hogy most is csak egy kávét iszom?
De, látom azt is, de ki tudja, előtte miket vedeltél be.
Előtte se vedeltem be alkoholt, mert tiszta fejjel szeretnék gondolkodni.
Na, pont ez az! A tiszta fejhez kell az alkohol, attól világosodik meg az elméd igazán.
Marhaságokat beszélsz, mint mindig, de ez legyen a te problémád.
Mi van ezzel az úgynevezett álomhétvégével, ami ennyire kiborított?
Képzeld el, az asszony nyert az egyik TV műsoron keresztül egy álomhétvégét egy siófoki luxusszálló jóvoltából. Valami játékos kérdést tettek fel, és be lehetett küldeni a megfejtést. A helyes megfejtők között pedig kisorsoltak egy kétszemélyes igazi álomhétvégét, és az asszony nyerte meg. Érted már?
Már valamelyest kezdem érteni, de a lényeget mindig nem értem. Talán nem mentetek el, és most ez bánt téged? Talán nem vettétek igénybe, vagy mi a franc van veled?
De, elmentünk, és igénybe is vettük, hiszen a nyereményt nem szabad visszautasítani. A feleségem bele is bolondult volna, ha egy ilyen potya lehetőséget nem használunk ki. Nekünk ilyen luxusszállóban eltölthető álomhétvégére soha nem telne. Habár nekem nem sok kedvem volt hozzá, mert naponta 14-16 órákat dolgozom, és nincs kedvem, erőm ezekhez a rongyrázásokhoz. De a feleségem kedvéért beadtam a derekamat.
Na, még jó, hogy nem bliccelted el még ezt is. A melón kívül van más is, nemde?
Persze, de ehhez a luxus életvitelhez hangulat is kell, hiába volt ingyenes nekünk.
A hangulat menet közben megjön, csak bele kell vágni! Na, és hogy zajlott le ez az álomhétvége? Bizonyára tele vagy élménnyel.
Hát, ami azt illeti, élmény az volt bőven.
És most ezektől az élményektől vagy kibukva?
Így is lehet mondani!
Na, oké! Elég volt ebből a kétértelmű handa-bandából, most már inkább konkrétumokat mondjál!
Hát, konkrétum is volt bőven! De, ha gondolod, elmondhatok mindent töviről-hegyire.
Nem csak gondolom, hanem most már ragaszkodok is hozzá! Rendelek magamnak egy korsó sört, mert lesz mit leöblítenem, ezt viszont gondolom. Na, kezd el a mesedélutánt!
Oké, de ez nem mese, hanem kőkemény valóság lesz.
Akkor különösen mondd!
Péntek este megérkeztünk Siófokra a luxusszállóba, mert már a pénteki vacsora is benne volt az álomhétvégében. Én melóból mentem haza, és máris indultunk Siófokra. Elfoglaltuk a lakosztályunkat, az asszony egyből bement a fürdőszobába hogy rendbe szedje magát a vacsorához. Én meg addig ledőltem a kanapéra, mert iszonyatosan elfáradtam az aznapi melóban. A feleségem se tudott belém lelket verni, és így egyedül ment le az étterembe, mert semmi áron nem akarta kihagyni a pénteki vacsorát se. Ez is érthető, hiszen nem mindennap van lehetősége egy ilyen luxus vacsorára.
Értelek, tehát azzal kezdődött az álomhétvégétek, hogy te mindjárt elaludtál. Na, de utána hogy folytatódott? Gondolom behoztad a pénteki kiesést.
Persze, reggel már én is jelen voltam a reggelinél. Mondhatom, csodálatos volt. Valóban volt ott minden, ami szem-szájnak ingere.
Na, végre, akkor te is nagy nehezed belelendültél a jóba!
Akkor még igen, belelendültem, egészen az ebédig, ami szintén csodálatos volt. Ebéd után meg egy kicsit ledőltem, mert a sok fáradtság még mindig nem ment ki belőlem teljesen. Akkorát aludtam, mint egy mormota! Persze a vacsorát már megint ki kellett hagynom, mert nem tudtam észhez térni addig. Az asszony természetesen most is lement vacsorázni egyedül, mert nem azért jött, hogy ezeket kihagyja. Persze majdnem szétrobbant a méregtől, hogy én már megint nem megyek vele. Ez is érthető.
Na, ez volt a szombati nap, de vasárnapra helyre billentél te is, gondolom.
Ezt te csak gondolod! Vasárnap pedig egész nap aludtam, mert ez a luxus körülmény még jobban elaltatott. Még álmodtam is, amit általában nem szoktam, de most még ez is összejött.
Persze, hiszen álomhétvégén voltál, nem?
Persze, és álomban nem is volt hiány.
Miért, másban volt hiány?
Nekem nem. Az asszonynak volt hiányérzete, hogy én sose mentem vele, se az étterembe, se az esti buliba, ami szintén volt a szállodán belül.
Gondolom, a feleséged ment még a buliba is, persze egyedül, mert te szó szerint vetted az álomhétvégét.
Igen, persze hogy ment oda is, és ekkor következett be az, amiért most itt iszom a gondolkodtató kávét.
Valami sejtésem van, de azért jobb, ha te mondod el a történetet.
Igen, jól sejted, amit sejtesz! Az esti buliban az asszony összejött valami pasival. Egy olyan pasival, aki nem alszik egész nap, és ráér foglalkozni a nőkkel is. Nem melózik napi 14 órát a megélhetés miatt, mert neki erre sincs szüksége. A megélhetését máshogy biztosítja, persze jóval magasabb szinten, mint amilyen az én szintem. Vasárnap a hazautazásunk előtt közölte velem, hogy nem velem fog hazautazni vonattal, hanem az új hódolója hazaviszi kocsival. Erre én nagyon berágtam, és kilátásba helyeztem még a válásunkat is. Gondoltam, erre észhez tér. De nem! Helyette nekem esett, hogy elege van már belőlem, nem kíváncsi a jövőben az ilyen pitiáner alakokra, mint amilyen én vagyok.
Hát, öregem, a feleségednek valahol igaza is van, nem gondolod?
Figyelj ide! Én évek óta robotolok, mint egy állat, minden munkalehetőséget megragadok, hogy vigyük valamire. Nem lehet rám fogni, hogy kerülöm a munkát.
És vittétek valamire?
Na, ne idegesíts már te is! Vettünk egy lakást, persze bankhitelre, és annak a havi törlesztése egy vagyon. Ezt is valahogy elő kell teremteni, nem? Ennek érdekében dupla műszakokat is vállaltam. Az a szerencse, hogy még van munkám bőven. Másnak még munkája sincs!
Igazad is van édes öregem, meg nincs is. Persze a megélhetés a legfontosabb szempont, de te is tapasztaltad most az álomhétvégéteken, hogy a munkán és az alváson kívül más is van az életben, ami legalább olyan fontos, mint az eszeveszett hajsza a munkában. A feleséged most ráérzett arra, hogy az életet máshogy is lehet szervezni. Na, és most miben maradtál a feleségeddel végül is?
Még hogy miben? Semmiben, mert a szállodából haza se jött, a pasi kocsival nem is hazahozta, hanem elvitte a saját lakására.
Ja, értelek, és sajnállak is egy kicsit, hogy ezt ennyire megjártad ezzel az álomhétvégével.
Valóban eléggé megjártam, de ha nincs ez az álomhétvége, talán sohase jövök rá, hogy az életvitelem nem igazán megfelelő. Most abban reménykedek, hogy a feleségem ezzel az új pasival megunja a luxus életet, és visszajön.
Na, erre nem sok esélyed van, de ki tudja! A nők útjai kifürkészhetetlenek!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek. ► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP pavilon.hupont.hu 2. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő ► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg. potencsikszilard.hupont.hu 3. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary ► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected puzzletours.hupont.hu 4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ ► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА! parkan.hupont.hu 5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter? ► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter? pszichiatria.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen! ► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad! latogatottsagnoveles.hupont.hu 2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu ► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online avastkontakt.hupont.hu 6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. tesztike.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu ► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success. ryanhiggs.hupont.hu 9. Why Mobile-Friendly Websites Are No Longer Optional in 2026 ► Ide írhatod maximum 2A business may invest in branding and advertising, but still lose valuable leads within50 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. weaversweb.hupont.hu 10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu 14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 15. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon.... ► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron.. francia-auto-alkatreszek.hupont.hu 16. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 17. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 18. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 19. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu 20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 21. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 22. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 23. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D ► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9 emocsajokfiuk.hupont.hu 24. Egészség, elégedettség ,aktív élet! ► Haás Mihályné honlapja elet-vitel.hupont.hu 25. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 26. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON ! mindentbekeritek.hupont.hu 27. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 28. Balos ► Baloldali értékeket képviselö honlap balos.hupont.hu 29. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu 30. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142 ► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok. darazsirtasa.hupont.hu 31. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről) ► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu 32. Menetrend ► Magyar vasúti menetrendek vasutmenetrend.hupont.hu 33. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan. ► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan. butorok-felujitva.hupont.hu 34. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ ► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!! carlos-zene.hupont.hu 35. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON... ► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!! ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu 36. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 39. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ ► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR ! gard.hupont.hu 40. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság ► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés. palotasbt.hupont.hu 41. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz! fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu ► Ételek, édes sütemények, sós sütik. mindmegeszem.hupont.hu 43. Hács története ► Író - szerkesztő: Kubik György hacstortenete.hupont.hu 44. Gasztronómia ► Ételek,ahogy én készítem. szalaydenes.hupont.hu 45. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu 46. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 47. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel! ► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével! nagysiker.hupont.hu 48. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu 49. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu 50. Sóder árak, sóder szállítás Budapest ► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder! soderarak.hupont.hu 51. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere ► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371 muanyagablakbudapest.hupont.hu 52. BIONICLE ► Király bioniclek bionicleglatorianss.hupont.hu 53. Égi Vándor ► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998. egivandor.hupont.hu 54. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek, ► Izabella képei bellakep.hupont.hu 55. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu ► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát! eredetiparfume.hupont.hu 57. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH ► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU! novyplot.hupont.hu 58. 春藥網 ► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/) sexgfvd.hupont.hu 59. Sylverro teltkarcsú divat webáruház ► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467 teltkarcsudivat.hupont.hu 60. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA ► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/ zsuzsamamaketto.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 62. Emberi értékek ► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen" emberi.hupont.hu 63. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 64. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés ► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu tarsashazkezelo.hupont.hu 65. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 66. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370 ► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1> polgardibutor.hupont.hu 67. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda ► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal albaregalis.hupont.hu 68. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron.. turbocso-intercoolercso.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS lomtalanitasok.hupont.hu 70. Milliomos képző ► A weboldalon hasznos információkat,tanácsokat,tippeket és legfőképp ötleteket találhatnak arról,hogy is lehet sok sok pénzünk,vagyis hogy lehetünk milliomosok! milliomoskepzo.hupont.hu 71. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 72. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások ► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek izvarazs.hupont.hu 73. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből ► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás csibekelteto.hupont.hu 74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő ► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand ovodaivilag.hupont.hu 75. bia-jonas-brothers.hupont.hu ► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből bia-jonas-brothers.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!