Váratlan fordulat
Jó reggelt főnök úr!
Magának is jó reggelt, Gizike! Ó, ma milyen üdén öltözködött! De ez jól áll magának!
Köszönöm főnök úr! Kell egy kis változatosság időnként!
Hát, bizony az nem árt! Majd 2 perc múlva jöjjön be hozzám, Gizike, szeretnék magával beszélni!
Rendben van főnök úr! Kávét vigyek be?
Persze, azt hozhat, rám is fér, igen pocsékul aludtam az éjszaka!
Meghoztam a megváltó kávét! Két cukrot mellékeltem, ahogy a főnök úr szereti!
Köszönöm, Gizike! Ez most valóban jól jön! Tegye le ide a kávét, és foglaljon helyet.
Nagyon titokzatos ma a főnök úr! Talán valami baj van?
Nem, baj az éppen nincs, csak fontos dologról szeretnék magával beszélni!
Csupa fül vagyok, főnök úr!
Gondolom már kézhez kapta a felmondó levelet.
Igen, épp tegnap hozta a postás! Elolvastam, és tudomásul vettem, úgyse tehettem mást!
Igen Gizike, a vezetőség így döntött, mert bizonyos átszervezések lesznek, és ez bizonyos létszámcsökkentéssel is jár.
Tudom, főnök úr, habár a felmondó levelet nem a vezetőség írta alá, hanem ön! Persze, ez csak formaság, gondolom.
Igen, valóban az! A munkájával én elégedett voltam, maga valóban jó titkárnő, de az átszervezés, az átszervezés!
Én is kedveltem a főnök urat, sőt még egy kicsit meg is szerettem.
Ó, Gizike! Vajon mit szeretett meg bennem? Engem itt senki se szeret, de én ezt úgyis tudom!
Hát azt szerettem meg, hogy a főnök úr olyan határozott, tudja, hogy mit akar, és valahogy olyan férfias is, női szemmel nézve. Legalább is, az én női szemem ezt látja!
Na, na, Gizike! Azért ne túlozzon ennyire!
Ez nem túlzás! Tudom, hogy a főnök urat nem nagyon szeretik a kollégák, de én máshogy látom magát! Nem tehetek róla!
Köszönöm a bókot! De ha már itt tartunk, maga se néz ki ma rosszul. Igaz, mindig is figyelt az öltözködésére, de valahogy ma sokkal üdébb és nőiesebb! Észre is vettem magán a bejövetelemkor is.
Köszönöm, főnök úr! Ez most jól esett nekem is. De valahogy a főnök úr is vonzóbb ma számomra, mint szokott lenni, pedig a felmondó levél miatt inkább haragudnom kellene magára. Mégsincs harag bennem.
Ezt a rövid szoknyácskát még nem láttam magán. Jól kiemeli a nőiességét.
Nem is láthatta eddig a főnök úr, mert ezt tegnap vettem. És ezt a melltartót is tegnap vettem, ami most rajtam van.
Ó, Gizike! Magának nem is kell melltartó, olyan kemények a mellei, és formásak is.
Honnan tudja ezt a főnök úr, amikor még nem is tapasztalta meg közelebbről?
Hát, még valóban nem, de szívesen megtenném! Egy kicsit másképpen látom most magát, Gizike! Lehet, hogy ez a finom kávé teszi, amit most behozott nekem.
Az lehet, főnök úr, mert a kávé emeli az izgalmi állapotot.
Bizonyára így van, mert most valóban emelkedőben van az is nálam! A legszívesebben most ellenőrizném le, hogy a mellei valóban olyan feszesek- e.
Jaj, főnök úr! Miket beszél itt nekem! Még a végén egészen felizgat!
Tudja Gizike, most hogy már hamarosan nem leszünk kollégák, akár meg is hívhatnám magát egy hangulatos vacsorára. Nagyon izgalmas vacsora lenne.
Hová gondolja ezt az izgalmas vacsorát?
Van egy hangulatos kis motel, és annak van egy még hangulatosabb étterme. Gondolom, Gizikének is megfelelne.
Nem lenne rossz, de minek egy hangulatos vacsorához a motel?
Hogy még hangulatosabb és izgalmasabb legyen a vacsora. A motelszobában le tudnám ellenőrizni a csodálatos melleit is. Persze, csak azért, hogy meggyőződjek róla, hogy valóban nem kell magának melltartót viselnie. Gondolom, érti Gizike, hogy miről van szó!
Persze, hogyne érteném, és nagyon fel is izgatott ezzel a főnök úr.
Engem is felizgatott maga, ezzel a váratlan nőiességével. Szóval benne lenne ebben a kis izgalmas kalandban?
Persze, nekem is izgalmas lenne együtt a főnök úrral aludni a motelszobában a hangulatos vacsora után.
Örülök, hogy elfogadta a meghívásomat. Egyet azért megjegyeznék! Nem sok alvás lesz abban a motelszobában!
Gondoltam mindjárt, de ez ezzel jár! De a felesége mit szól, ha a főnök úr nem megy haza éjszakára?
Ezt a legkevesebb elintéznem vele. Hazudok neki valamit. Ebben már profi vagyok. Az évek során ebbe már belejöttem! A feleségem amúgy is mindent elhisz amit mondok neki.
Értem! Tehát, mikorra szól a meghívás?
Holnap estére! Habár, én már akár ma is mennék magával Gizike! Nagyon felizgatott! De legyen a holnap. A feleségemmel is elintézem addig a kimaradásom okát.
Jó, legyen a holnap! A mai nap még tartogatok magának, főnök úr, úgyis egy kis izgalmas meglepetést!
No! Izgalommal várom!
De nagyon fel fog izgulni tőle a főnök úr. Nem baj?
Dehogy baj! Izgasson úgy, ahogy csak tud, Gizike!
Akkor mondom a még izgalmasabbat! Drága főnök úr! Ezt a mostani beszélgetésünket felvettem hangrögzítővel! Ezzel a kis készülékkel! Minden benne van!
Gizike! Maga most ugratni akar?
Ez nem ugratás, főnök úr!
Jó, de mit akar ezzel elérni? Miért csinálta ezt egyáltalán?
Hát, csak azért édes főnököm, mert ha nem vonja vissza a felmondást, akkor bizony ez a kis hanganyag a drága felesége fülébe fog jutni! És akkor már nem fog magának elhinni semmit se, hiába fejlesztette magát annyira profivá a hazudozásban, aranyos főnök uram!
De, Gizike! Most ezzel fog engem zsarolni?
Dehogy fogom zsarolni, én már zsarolom is! Most rögtön megírjuk a felmondás visszavonását, és én önnek már át is adom ezt a kis rögzítő szerkezetet, cserébe! Na, mit szól hozzá?
De, drága Gizike! Én ezt egymagam nem is tehetném meg.
Jaj, dehogynem teheti meg! Ha a felmondást is megtehette egymaga, akkor a visszavonását is megteheti! Azt hiszi, nem tudom, hogy mi van a háttérben? De igenis tudom! A főnök úr a szeretőjét akarja idehozni titkárnőnek helyettem! Erről fúj a szél!
Hát, Gizike, én erre nem tudok semmilyen cáfolatot mondani! Valóban ez volt a háttérben! De azért magát is megszerettem most!
Na, jól van főnököm! Nem kell a rizsa! Inkább írjuk meg gyorsan a visszavonást! írja alá, bélyegezze le, átadom önnek ezt a kis készüléket, és vegyük úgy, hogy nem történt semmi!
Belehajszolt maga engem ebbe a helyzetbe, sajnos valóban nem tehetek mást, mint megírni a felmondás visszavonását!
Én már meg is írtam, főnök úr, csak magának alá kell firkantania, és már adom is át a hanganyagot.
Na, jó, adja ide! Aláírom, ha már ennyire előrelátó volt!
Köszönöm, főnököm! Itt van cserébe ez a kis készülék!
De aztán erről a dologról senkinek semmit! Ért engem ugye, Gizike?
Persze, hogy értem főnököm! Amúgy nem is tudom, hogy miről is kellene beszélni bárkinek is!
Hogyhogy nem tuja, Gizike? Természetesen erről, a hanganyag tartalmáról van szó!
Arról ugyan éppen lehetne szó, ugyanis arra semmi sincs felvéve! Egy rég nem működő kis hangrögzítőt tart most a főnök úr a kezében! Üres! Érti? Üres!
Most megint ugratni akar engem, Gizike? Most már nem dőlök be magának! De ha ez így is van, ahogy mondja, akkor engem piszkosul átvert!
Nem jobban vertem át, mint ahogy a főnök úr akart engem átverni az úgynevezett átszervezéssel, meg a szeretőjének az ideszervezésével! Így most már kvittek vagyunk legalább!
Hát, azok vagyunk, de mennyire hogy azok vagyunk már, Gizike!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK 1. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek. ► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP pavilon.hupont.hu 2. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő ► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg. potencsikszilard.hupont.hu 3. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary ► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected puzzletours.hupont.hu 4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ ► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА! parkan.hupont.hu 5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter? ► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter? pszichiatria.hupont.hu LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI). 1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen! ► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad! latogatottsagnoveles.hupont.hu ► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr... dr-nem-doktor.hupont.hu 3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!! ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK. kerites.hupont.hu ► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz csajszik-oldala-love-it.hupont.hu ► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online avastkontakt.hupont.hu 6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. tesztike.hupont.hu ► "Ágyúval verébre?!" reflexiok.hupont.hu 8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON.... ► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron.. alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu ► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success. ryanhiggs.hupont.hu 10. Why Mobile-Friendly Websites Are No Longer Optional in 2026 ► Ide írhatod maximum 2A business may invest in branding and advertising, but still lose valuable leads within50 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. weaversweb.hupont.hu 11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul! ► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul. angol-nyelvkonyv.hupont.hu ► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823 utazasitanacsado.hupont.hu ► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával? glutenmentesreceptek.hupont.hu 14. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan! olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu 15. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D ► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9 emocsajokfiuk.hupont.hu 16. HOKÉV horgászbotok és egyebek... ► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása hokevhorgaszbotok.hupont.hu 17. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala ► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu lezarasspecialista.hupont.hu 18. Az ember a kutya legjobb barátja!;) ► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van! kutyusfanclub.hupont.hu 19. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon ► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA japanautoalkatresz.hupont.hu 20. Balos ► Baloldali értékeket képviselö honlap balos.hupont.hu 21. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ ► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!! carlos-zene.hupont.hu 22. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest ► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is! szelvedojavitasa.hupont.hu 23. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából ► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek nevnapikoszontok.hupont.hu 24. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan. ► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan. butorok-felujitva.hupont.hu 25. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN ► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu 26. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON... ► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron.. maticar-alkatreszek.hupont.hu 27. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142 ► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok. darazsirtasa.hupont.hu 28. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább. ► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról." mindigvantovabb.hupont.hu 29. Éder-Ház Kft ► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra. ederhazkft.hupont.hu ► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze andi-tutireceptek.hupont.hu 31. Gasztronómia ► Ételek,ahogy én készítem. szalaydenes.hupont.hu 32. Egészség, elégedettség ,aktív élet! ► Haás Mihályné honlapja elet-vitel.hupont.hu ► Ételek, édes sütemények, sós sütik. mindmegeszem.hupont.hu 34. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa ► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019 savonius-balaton.hupont.hu 35. Menetrend ► Magyar vasúti menetrendek vasutmenetrend.hupont.hu 36. Sylverro teltkarcsú divat webáruház ► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467 teltkarcsudivat.hupont.hu 37. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM ► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON ! mindentbekeritek.hupont.hu 38. Érd info ► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek. erd.hupont.hu 39. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA ► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/ zsuzsamamaketto.hupont.hu 40. Sóder árak, sóder szállítás Budapest ► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder! soderarak.hupont.hu ► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik latomszol.hupont.hu 42. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás ► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal. aparkettacsiszolas.hupont.hu 43. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés ► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés keewayszerviz.hupont.hu 44. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz! fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu ► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :) csakhiressegek.hupont.hu 46. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés ► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben kunlovarda.hupont.hu 47. Jonas Brothers ► Itt mindent megtudhatsz a Jonasról amit akarsz! jbjonas.hupont.hu 48. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99 ► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés. budapestiuveges.hupont.hu 49. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton ► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz digimatekalso.hupont.hu 50. NAPCSILLAG ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. napcsillag.hupont.hu 51. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége ► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás! micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu ► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS lomtalanitasok.hupont.hu 53. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere ► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371 muanyagablakbudapest.hupont.hu 54. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni ► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására... jellem-ismeret.hupont.hu ► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499. tuzifabudapesten.hupont.hu 56. Égi Vándor ► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998. egivandor.hupont.hu 57. Gyöngyhimnusz ► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok gyongymosoly.hupont.hu 58. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek, ► Izabella képei bellakep.hupont.hu 59. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés ► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu tarsashazkezelo.hupont.hu 60. Elfelejtett régi magyar ételek ► Éhes pici-poci! keknefelejcs.hupont.hu 61. Néhány fontos dolog a lovakról és lovasokról ► Sziasztok!Szeretnétek a lovakról,lovasokról és lovaglásról mindent megtudni,ami fontos?Akkor jó helyen jártok!Igaz még csak most kezdtük a honlapot fejleszteni,de érdemes továbbra is látogatni,mert egyre újabb dolgokat teszünk fel! Jó szórakozást!!! lovaseslova.hupont.hu 62. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők. ► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám! vajdamariann.hupont.hu 63. HATODIK NAPON ► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB. hatodiknapon.hupont.hu 64. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. meheszet-viragporfotok.hupont.hu 65. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon... ► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor futomotorelotetellenallas.hupont.hu 66. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások ► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek izvarazs.hupont.hu 67. Never Mind *-* ► Sziasztok , megváltoztattuk az oldal nevét. remélem igyis tetszeni fog..sziasztok. w-attacukorfelho.hupont.hu 68. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon... ► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron.. turbocso-intercoolercso.hupont.hu 69. bia-jonas-brothers.hupont.hu ► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből bia-jonas-brothers.hupont.hu 70. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő ► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand ovodaivilag.hupont.hu ► Lengyel nyelv - online is lengyeloktatas.hupont.hu 72. EMO ► EMO (az emo nem egy stílus amit követni kell hanem egy életforma amit élni kell)Itt sokmindent megtudhatsz az emokról ha esetleg azakrsz lenni.ui: Akinek nem tetszik az Emoo és akinek negatív véleménye van róla/rólam az takarodjon nagyon gyorsan inn emo-fajdalom.hupont.hu 73. Havas Ákos, az AVIVA soproni csapatának tanácsadója ► Az AVIVA biztos háttérrel segíti Önt jelzálog hitelezéssel, hitelkiváltással, biztosításokkal, megtakarítási - nyugdíjcélú - programokkal, atraktív és garantált befektetésekkel, tőkefelhalmozási megoldásokkal. avivaportfolio.hupont.hu 74. VASÉPSZER-Dózer RALLY Team ► "Minden tűz kialszik egyszer, de az ember megmarad, hogy újra és újra tüzet rakjon, és meglássa benne a saját örömét vagy bánatát." Fekete István vasepszerrally.hupont.hu 75. WEBHITEL-Hitelközvetítői Közösségi Portál. ► Hitelek,19-Biztosító kapcsolata.Pályázatok,Befektetések, webhitel.hupont.hu
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!