Celebitás
Osztályfőnöki órán
Figyeljetek egy kicsit! Még a gimnázium negyedik osztályának az elején járunk, de már most foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy ki hogyan képzeli el az érettségi utáni életét. Elsőként Krisztinát kérdezem meg. Gyere Krisztike, nyilatkozzál erről!
Mire kíváncsi a tanár úr?
Arra, hogy milyen elképzeléseid vannak a jövőre nézve. Gondolom, még nincs kiforrva benned, hogy merre vedd az életben az irányt, de valami alap elképzelésed csak van, nem?
Igen tanár úr, vannak elképzeléseim. Nem is alap elképzelések ezek, hanem már véglegesek!
No, ez érdekes lehet, osszad meg velünk is, hátha a társaid tanulnak belőle.
Legalább egy éve én már eldöntöttem, hogy milyen pályát választok.
Annál inkább felkeltetted az érdeklődésünket! Szeretem, ha valakinek konkrét, és mondjuk így, végleges elképzelése van, mert ez nem annyira szokásos ebben a stádiumban. Nos?
Arról van szó, hogy én az érettségi után, CELEB leszek! Ezt már én többször átgondoltam, és e mellett döntöttem, véglegesen!
Jó, jó, Krisztike, de ez nem egy hivatás, vagy szakma, vagy foglalkozás! Erre nem lehet egy életet felépíteni!
Dehogynem, tanár úr! Ennek van igazán jövője! Visszakérdezek: vajon melyik szakmára vagy hivatásra lehet felépíteni bármit is, tanár úr?
Hogyhogy melyikre? Rengeteg ilyen van, ami a tisztességes megélhetést biztosítja!
Igen? Mondjon néhányat, tanár úr, de meggyőzően tegye!
Mi bújt beléd Krisztike, hogy ilyen hangon beszélsz? Mintha nem tudnád ezeket a foglalkozásokat!
Nem tudom tanár úr, világosítson fel!
Például az érettségi után mehetnél valamilyen egyetemre is, ami kiképez téged alaposan valamire.
Igen? Tanulok 5 évig, és utána diplomával a kezemben mehetek munkanélküli segélyre egyből, mert sehová nem vesznek fel, mert mindenhol minden státusz be van töltve! Nem így van, tanár úr?
Van, ahol így van, de azért lehet eredményesen is próbálkozni!
De, tanár úr, én nem próbálkozni akarok évekig, hanem élni! Ha valahová nagy keggyel fel is vennének, olyan fizetést kapnék, ami éppen, hogy csak elég lenne a hideg vízre! Nem így van, tanár úr?
Kétségtelen, hogy nehéz a diplomások elhelyezkedése, és persze mindenhol a kezdő fizetést adják csak, de hát ez az élet rendje!
Tanár úr! Nem nehéz az elhelyezkedés, hanem 90%-ban reménytelen! Ezt én inkább így helyesbíteném, ami a valóság!
Rendben van Kriszti, egyelőre elfogadom, de halljuk a te csalhatatlan elképzelésedet a jövőről!
Oké, tanár úr! Akkor mondom sorjában! Tehát én CELEB leszek! Annak nem kell 5 évig az egyetemen bohóckodni, inkább ez idő alatt az életben bohóckodom, mint CELEB, és ez idő alatt annyi pénzt keresek ezzel, hogy nem lesz lakásproblémám, nem lesznek anyagi gondjaim.
Ez mind szép és jó, de csak úgy nem lehet senki se CELEB, hogy nem válik előtte ismertté, akikből a bulvársajtó csinál CELEBET idővel!
Látom, a tanár úr kapizsgálja a lényeget! Persze, ismertté kell válni, hogy ráharapjon a bulvár világa!
De te hogy akarsz ismert lenni, amikor semmihez sem értesz, Krisztike?
Nagyon egyszerű a képlet, csak végig kell játszani a játszmát, és máris CELEB vagyok egy életre, ha úgy tetszik!
Milyen játszmáról beszélsz, mit kell végig csinálni?
Figyeljen jól, tanár úr, mert ez még a tanár úrnak is új lesz! Arról van szó, hogy kinézek magamnak egy híres pasit, lehet énekes, színész, sportoló vagy zenész, vagy bárki, csak az a lényeg hogy híres legyen, és persze nős is! Egy jól kinézett helyszínen, mondjuk, amikor kijön valahonnan, vagy éppen megy valahová, odaosonok hozzá és kérek tőle autogramot! Persze, ő ad! Utána megköszönvén puszival honorálom hírtelen, persze a puszi jócskán átmegy csókba is, amire a pasi nem is számít! Ebben a pillanatban a lesi fotós barátnőm felvételeket készít titokban mindezekről! De még nincs vége a mókának! Ezután, a nagyon zavarban lévő hírességet megkérem arra, hogy a kocsijával vigyen el egy darabig! Persze, ő erre nem mer nemet mondani, mert akkor a beképzeltség látszatát keltené! Persze hogy elvisz! Közben a kocsiban ülve is adok neki egy hála puszit, amit szintén felvesz a barátnőm!
De Krisztike! Ez már tisztességtelen eljárás, és nem is biztos, hogy bejön! Gondolom, utána menne a zsarolás a feleségnél!
Dehogy, tanár úr! Abból nem tudnék CELEB lenni! Egészen másról van szó, utána!
De ez becstelen dolog, és nem is méltó egy nőhöz, akármi is történik utána!
Ez csak a látszat, hogy tisztességtelen és becstelen! Talán az nem becstelen, hogy az államapparátus tagjai és a menő állami állásban lévők, milliárdos lopásokat, csalásokat művelnek? Hetente viszik el őket pórázon a börtönbe!
De, az is nagyon becstelen, de belőled hogy lesz CELEB? Inkább ezt a vonalat folytassad, ha már ennyire belekezdtél!
Oké, tanár úr! Tehát a fotók birtokában a barátnőm értesíti a bulvárlapokat, hogy a hírességnek titkos barátnője van, és ezt fotókkal is tudja bizonyítani! A 10 bulváros újságíróból erre 20-an ugranak, hogy ki szerzi meg előbb a leközlés jogát! Utána természetesen engem is felkeresnek, hogy nyilatkozzam, erről! Persze, én úgy intézem, hogy a nyilatkozatok meglehetősen sejtelmesek legyenek, és további felkeresésekre adjanak lehetőséget! Eközben nyílván engem is fotóznak rendületlenül, és a bulvárlapok címlapjára kerülök. Ezzel a bogár bekerült a fülekbe, és mindig újabb és újabb részletekért jönnek a bulvárosok. A népszerűség, illetve az ismertség ezzel már biztosítva is van! Persze mindezek a nyilatkozatok, címlapfotók, fotók sok-sok pénzzel járnak, mert alább nem adom! Mindezeket követően hívnak mindenhová, mint CELEBET, mert érdekes lettem! Érti már tanár úr a lényeget?
Érteni értem, csak azt nem értem, hogy mindezekre te képes lennél? És ha beperel a pasi hitelrontásért és rágalmazásért, akkor mi van?
Akkor az van, hogy megnyerem a pert, mert a pasi úgyse tudja bizonyítani, hogy nem vagyok a barátnője, hisz kompromittáló fotók is vannak, ami tényszerű! A pasi inkább eláll ettől, mert ez még nagyobb ciki lenne neki! Hogy képes lennék e mindezekre? Azt kérdezte, tanár úr?
Igen, azt is kérdeztem!
Akkor visszakérdezek, tanár úr! Ha jönnek a havi rezsi és egyéb számlák, akkor képes lennék e ezeket befizetni, ha nincs annyi pénzem?
Értelek, Kriszti, hogy mire akarsz kilyukadni! Valahol igazad is van! De a tisztesség ezt a fajta CELEBITÁST akkor is ellenzi! Nálam, legalábbis, így van!
Igen, tanár úr? A tanár úrnak az a fizetése, amit kap, az elegendő mindenre? Abból vette a lakását is meg a kocsiját is 35 éves korára?
Persze, hogy a fizetésem nem elegendő sok mindenre, de beosztással el lehet boldogulni belőle valamilyen szinten! A lakást és a kocsit természetesen nem ebből vettem, hanem örököltem egy nagyobb összeget, és abból! De ez tisztességes úton jött legalább!
Igen, tanár úr? Tisztességes úton? Akkor a CELEBITÁSHOZ vezető út is legalább ennyire tisztességes!
Naa, most már elég ebből, Kriszta, mert már nagyon túllőttél a célon, és ennek már következménye is lesz!
Csak nem akar kirúgatni a tanár úr ezért?
De, az lesz már ebből, mert ez már rágalmazás, és becsületsértés! Különben is hogy beszélsz a tanároddal, aki a becsületes, tisztességes munkára akar bíztatni!
Pont a tanár úr akar engem a tisztességes munkára bíztatni? Na, akkor most én jövök! A nyáron voltam a szüleimmel Németországban, Münchenben! A várost járva sok mindent átnéztem, és az egyik DVD-ket árusító boltban megláttam valamit! Pontosabban valakit! Az a valaki pedig a tanár úr volt! Az egyik pornó DVD borítóján a tanár urat pillantottam meg, ahogy teszi a szépet a hölgyeknek! Akkor világos lett előttem, hogy a tanár úr nem az állítólagos örökségéből vett mindent, hanem a rendszeres, titkos pornózásból, amiről eddig senki sem tudott! Meg is vettem néhány példányt a tanár úr pornószínészi alakításaiból! Na, ehhez mit szól, tanár úr?
Te csak blöffölsz. és le akarsz járatni, ez már világos előttem! Nincs semmilyen DVD rólam, ezért beperellek, mert már amúgy is nagykorú vagy, érted?
A példányokat most el is hoztam! Mutassam, vagy nem szükséges?
Nem szükséges! Persze, hogy nem szükséges, hisz igazad van ebben is! Most annyiban változott a helyzet, hogy nem én foglak kirúgatni, hanem azonnal bemegyek az igazgatóhoz, és kérem a felmentésemet, de azonnali hatállyal! Így nem lehet a fiatalságot tisztességre oktatni, ha az oktató is a mételyben úszik, de nyakig! Látod, Krisztike, már el is indultál a CELEBITÁS felé vezető úton! Ha ez kitudódik, téged már most is ellepnek a bulváros újságírók és fotósok!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
2. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
3. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
3. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
4. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
5. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
6. 春藥網
► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/)
sexgfvd.hupont.hu
7. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
10. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
11. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
12. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
13. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
14. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
15. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
16. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
17. ERRŐL- ARRÓL- ŐSZINTÉN & EZ + AZ
► Ez egy sok mindenről szóló Honlap. Olvashatsz szépről, jóról, rosszról, vidámságról, érdekességekről, stb.
errol-arrol-beszelni.hupont.hu
18. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
19. Gasztronómia
► Ételek,ahogy én készítem.
szalaydenes.hupont.hu
20. Életképek
► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.
krisztina.hupont.hu
21. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
22. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥
► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!
glittersoldal.hupont.hu
23. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
24. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu
25. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
26. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/
zsuzsamamaketto.hupont.hu
27. Sylverro teltkarcsú divat webáruház
► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467
teltkarcsudivat.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
29. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
30. Immobilizeres autókulcsok másolása, Zeg-Zug Bt. Siklós
► - Immobilizeres kulcsmásolás-Autó-motor kulcs PÉCS környékén KISZÁLLÁSSAL IS.
zegzugbt.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
32. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
33. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
34. Milliomos képző
► A weboldalon hasznos információkat,tanácsokat,tippeket és legfőképp ötleteket találhatnak arról,hogy is lehet sok sok pénzünk,vagyis hogy lehetünk milliomosok!
milliomoskepzo.hupont.hu
35. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
36. idézєтєк.: )*
► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (;
fancsidezetek.hupont.hu
37. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
38. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!
► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770
spanyolinvest.hupont.hu
39. Sya!
► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!
betueseb.hupont.hu
40. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.
albaniakirandulasok.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
42. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
43. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Íme, egy újabb kötet, ami szintén elkészült abban a formátumban, ahogy azt szerettem volna. Sokáig azt gondoltam, ez lesz az utolsó írások gyűjteménye. Tévedtem... mert ez bizony velem is megesik. (Mondhatjuk, nem is olyan ritkán...)
solverus-versek-xii.hupont.hu
► Miley Cyrus dalszövegek
mileydalszovegek.hupont.hu
45. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
46. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...
► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....
absjeladokmindenautohoz.hupont.hu
47. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
48. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
49. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
50. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
51. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
52. KREATÍV AJÁNDÉK - Szobadekor, Mesefal, Grafika
► Ha unod a boltok sokaságát járni, de mégis egy egyedi, személyre szabott ajándékkal szeretnéd meglepni szeretteidet akkor írj vagy hívj! Ezen kívül óvodák, iskolák és irodák stressz mentesítése dekorációs falfestéssel :) szalanczij@gmail.com
kreativrajzajandek.hupont.hu
53. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás 06209884170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség , valamint a tisztaság, tegye meg légtechnikával az első lépést a mindig friss levegőért otthonában. Élhetőbb környezetben töltheti napjait , ha minőségi elszívót szereltet profi szakemberekkel .
szagelszivo.hupont.hu
54. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..
► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-
thenewgeneration.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
56. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
57. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!
► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!
ablakamigo.hupont.hu
58. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
59. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
meheszet-viragporfotok.hupont.hu
60. Budapesti Üvegesek 06-30-470-11-99
► Helyszíni üvegezés Budapest teljes területén,az összes kerületébe,gyors kiszállási idővel,teljes körű üveges munkák lakossági és közületi üvegezés.
budapestiuveges.hupont.hu
61. Jonas Brothers
► Itt mindent megtudhatsz a Jonasról amit akarsz!
jbjonas.hupont.hu
62. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
63. C S I L L A G K R I S T Á L Y
► Útkereső - nem emberi testben élő lények vagyunk spirituális lelki tapasztalatokkal, hanem sokkal inkább spirituális lények emberi testben és emberi tapasztalatokkal
csillagkristaly.hupont.hu
64. Wernig elszívó ventilátor javítás - szerelés +36209884170
► Wernig WC - szagelszívó és fürdőszobai párátlanító ventilátor javítása non - stop. Időszakos karbantartás , 0 - 24 készülék szerelés,időrelé beállítás,kondenzátorok cseréje. Egycsöves központi rendszerek kiépítése, nagynyomású kisventilátorhoz
wernig.hupont.hu
65. Gyöngyhimnusz
► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok
gyongymosoly.hupont.hu
66. Gombanauta
► Miniatűr figurafotózás a természetben... Legtöbbször gombákkal... illetve tessék csak figyelni a képeket!
gombanauta.hupont.hu
67. SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS
► M5 Szélvédő Klinika & Professzionális Kárpittisztító Hálózat Gyorssegély autójának: Szeged | M5 Mobil Szerviz
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
68. Kaméleon
► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!
kameleon.hupont.hu
69. www.plaboydesting.hupont.hu
► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D
plaboydesting.hupont.hu
70. MileyBotrányokÉsMégSokMásJóDologNézdMegMost!
► Sok minden jó MileyCyrusról...:)meg még rengeteg más dolog de ha egyszer elolvasod az oldim akkor is gyere vissza mer naprol napra bővülök;).OlvasElMindent:)!
mileybotranyok.hupont.hu
71. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK.
► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK.
centrumgumiszervizkormend.hupont.hu
72. Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán
► Az Aranykorral elindult a lehetőség, hogy az isteni tiszta jót megtapasztaljuk. Lelki napsütéses áldást! ujaranykor kukacgmail.com
ujaranykor.hupont.hu
► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.
humanterapia.hupont.hu
74. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
► Sada madárpókos oldala
poecilotheria.hupont.hu