Tisztelt Nagyérdemű Olvasó!

A hihetetlennek tűnő történetek is megtörténhetnek!


Matematika

 

Jó napot uram! Mit óhajt? Mivel szolgálhatok? 

Hozzon egy adag rántott húst, krumpli körettel! Remélem, van önöknél? 

Természetesen. Meglehetősen sokan keresik ezt mostanában, úgyhogy tartunk is rendszeresen.

Na, akkor hozzon! 

Mellé még mit hozhatok?

Semmit se! Ennyi a rendelésem, és kész!

Valami italt parancsol? 

Nem parancsolok semmit se ezen kívül! Világosan megmondtam, hogy csak ennyi! 

Értem uram, ahogy óhajtja! Pillanatok alatt hozom is. 

Azt el is várom egy vendéglőben. 

Nos, már itt is vagyok! Gyors voltam? Tessék parancsolni, itt a megrendelt rántott hús burgonya körettel.

Mit hozott ide nekem? Mi ez?

Uram! Rántott húst rendelt, és azt is hoztam. Mi a kifogása ellene?

Magának nem jó a hallása talán? Én nem rántott húst rendeltem, hanem brassói aprópecsenyét! Világ életemben utáltam a rántott húst.

Uram, ne haragudjon, de ön mégis rántott húst rendelt. Itt van nálam felírva! Megmutassam?

Ne mutogasson nekem semmit, azt irkál oda, amit akar, nem vagyok kíváncsi a firkálmányaira. Azonnal vigye ezt vissza, és azt hozza inkább, amit valóban megrendeltem!

Furcsa tetszik lenni, de ám legyen úgy, ahogy kívánja! Hozok egy brassói aprópecsenyét helyette. 

Ez a beszéd! Nem vitatkozni kell a vendéggel, hanem a valódi rendelést kell teljesíteni! 

Uram, már vissza is jöttem a brassóival. Remélem, most már meg lesz elégedve! 

Látja, tud maga értelmes is lenni! Közben rájöttem, hogy rendelek egy húslevest is mellé. 

Ahogy tetszik parancsolni, azt is tudok hozni. De azért még egyszer tisztázzuk a félreértések miatt. Tehát valóban húslevest rendel?

Nem hallotta az előbb talán? Persze, hogy azt rendelek. Hányszor kell ezt még elmondanom? 

Rendben, uram! Akkor ezt véglegesítem. Azonnal, hozom! 

Hozza is, mert már így is elfecsegte az időt feleslegesen.

Nos, uram, megérkezett a húsleves is. Ezt rendelt, ugye? 

Persze, hogy ezt rendeltem! Talán már nem emlékszik rá? 

De, emlékszem, ezért is hoztam a rendelésnek megfelelően. 

Elég sokáig tartott! Közben meg kihűlt a brassói. Csak nem gondolja, hogy a brassóit fogom megenni a leves előtt. Vigye vissza a brassóit, és melegítse meg, mert nem hideget rendeltem. 

Uram, ne haragudjon, de miért packázik velem? Még a legrigolyásabb vendég se csinálja azt, amit ön velem művel.

Azért csinálom, mert megérdemled, te kurafi! 

Uram! Miért sérteget engem, és főleg milyen alapon? 

Még kérdezed? Ne add az ártatlant, mert ezt nem veszem be! Figyellek már benneteket három hete, és most jött el a leszámolás ideje. 

Ezt meg végképp nem értem. Kiket figyel már három hete? 

Benneteket figyellek, csak ti nem tudtok róla, mert rejtőzködve voltam.  Mond ez a név valamit, hogy Ágnes?

Nem, nem mond semmit se, nincs ilyen ismerősöm. 

Szedd össze azt a maradék eszedet, és akkor rájössz! Kivel szoktál találkozni minden héten, kedden és csütörtökön, itt a vendéglőben a műszakod végén? 

Ja, vagy úgy! Arra az Ágnesre gondol? Persze, őt ismerem, de csak felületesen. 

Na, végre, csak hogy leesett nálad a tantusz! Megfigyeltem, hogy ezeken a napokon azzal az Ágnessel beültök a kocsidba, és elrobogtok. 

Ez így is van! Ezt nem is tagadom. Nem tudtam, hogy erről van szó. De önnek ehhez mi köze, már megbocsásson? 

Csak annyi közöm van, hogy Ágnes történetesen az én feleségem! 

Értem már! Ön erről talán nem tud? 

Miről te strici? Arról, hogy a szeretőd lett a feleségem? Erről kellene tudnom? Habár most már tudok róla! 

Uram, ön teljesen félreérti a helyzetet. Az Ágnes asszony nem a szeretőm. Talán nem mondta el önnek, hogy hetente kétszer hová megy otthonról? 

Valamit mondott, hogy megy korrepetálni, mivel ő matematika tanár. De nem oda megy, hiszen látom!

De, oda megy, nyugodjon meg! Én viszem a korrepetálás színhelyére, a főnök úr kérésére.

Nocsak! Már a főnöködet is belekevered? 

Nem keverem bele, hiszen az ő utasítására csinálom! Elnézést uram, egy pillanat, csak a másik vendég fogyasztását szeretném gyorsan kiszámolni. A mobilomban van számológép is, így gyorsabban végzek a művelettel. 

Csak ne sokat vacakolj, mert még nem végeztem veled. 

Már készen is vagyok vele, tehát miről is van szó? 

Arról, hogy a feleségem a szeretőd! 

Uram, akkor most részletesen elmagyarázom az egész történetet. A főnököm fia év végén megbukott matematikából a gimnáziumban. Otthon ezt az anyjának nem merte elmondani, csak az apjának. Az apja hirdetés útján keresett egy matematika szakos tanárt a nyári korrepetálásra, hogy a fia átmenjen a pótvizsgán. Erre jelentkezett az ön felesége. A korrepetálást nem lehetett a lakásukban lebonyolítani, mert a fiú anyja rájön a turpisságra. Ezért a fiú kedden és csütörtökön a nyaralójukban találkozik a tanárnővel, így minden titokban tud maradni. Én viszem a feleségét a nyaralóba, a főnök úr kérésére, mert ő erre nem ér rá. A felesége, amikor otthon azt mondta önnek, hogy megy korrepetálni, igazat mondott. Gondolom, nem részletezte a korrepetálás mikéntjét, mert nem akart felesleges bonyodalmakat csinálni ebből. Érti már? 

Még egyelőre semmit se értek az egészből! De most megfoglak, te csibész! A főnököd, gondolom, itt van a vendéglőben. 

Természetesen, itt van! Úgy tudom, most éppen a konyhában ellenőrzi a szakácsot. 

Nagyon jó! Akkor hívd ki ide, hogy beszéljek vele is egy kicsit. Lehet, hogy ő máshogy tudja ezt az egészet. 

Rendben van, szólok neki, kihívom. 

Jó napot, uram! Mi a probléma? Talán nem volt kielégítő a kiszolgálás? 

Jó napot, főnök úr! Egy kis tisztázandó ügyem van, ezért kérettem ide. 

Mondja, miről van szó? 

A beosztottja azt állítja, hogy az Ágit, a matek tanárnőt, azért fuvarozza minden kedden és csütörtökön az ön nyaralójába, hogy ott korrepetálja a fiát, mivel megbukott matekból. 

Sajnos, ez így van! A fiam elhanyagolta a matematika tanulását, és mire észrevettem már késő volt, így megbuktatták. Az Ágit kértem fel arra, hogy foglalkozzon a kölyökkel, készítse fel a pótvizsgára, vagyis a javító vizsgára. De miért érdekli ez önt? 

Azért, mert az Ágnes a feleségem, és kifigyeltem, hogy az ön alkalmazottjával megy rendszeresen légyottra. Illetve, akkor még úgy tudtam, hogy oda megy. 

Értem, uram! Nyugodjon meg, nincs semmiféle légyottról szó! Egyébként a felesége szépen halad a fiammal a tanulásban. Gratulálok hozzá, már most is. Ha nincs ellene kifogása, a későbbiekben is szeretném, ha foglalkozna a fiammal, persze a megállapodott tandíj ellenében. 

Nem az ellen van kifogásom, hogy a feleségen egy kis mellékes munkát csinál, hanem azt nem viselem el, hogy bárkinek a szeretője legyen. Hiszen egy kis plusz bevétel mindenkinek jól jön.

Na, erről van szó! Gondolom, így most már minden világos ön előtt is. 

Hát, így már világos a helyzet. Én meg egyből ajtóstól rontottam be a házba. Tudják, eléggé féltékeny típus vagyok, és néha már rémeket látok. 

Ugyan már, uram! Ez mással is előfordul. De most minden világos, ez a lényeg. 

Elnézésüket kell kérnem a viselkedésemért, nagyon sajnálom a történteket. 

Nincs semmi probléma, hozzá vagyunk mi már szokva a vendégek rigolyáihoz, ugye kolléga? 

Úgy van, főnök úr! Volt már egy s másban részünk.

Akkor én most el is köszönök, már a megrendelt ételt se tudom lenyelni. Természetesen kifizetem. 

Nem kell kifizetnie, több is veszett Mohácsnál, nem fogunk ebbe tönkre menni. Menjen haza, és nyugodjon meg, ez most a fontosabb. 

Még egyszer elnézésüket kérem! Minden jót, viszlát! 

Na, főnök úr, ezen túl vagyunk! 

Hát, túl, de azért voltak meleg perceid menet közben, nem? 

Voltak, főnök úr! Hosszú meleg perceim voltak. 

De hogy jutott eszedbe ez a mese? Még jó, hogy küldtél nekem egy sms-t a beszélgetés alatt, hogy figyeljem, hallgassam az itt történteket. Így én is képbe tudtam kerülni. Ügyes vagy! Így legalább Ágival nyugodtan tölthetem el a szokásos napokat. Le vagyunk fedezve. Nem kell tartani a lebukás veszélyétől!

 

Legalább ezután nyugodtan fuvarozhatom a főnök úr szeretőjét a nyaralóba.

 

Látod? Erre mégis csak jó volt ez a kis közjáték! Így már én is nyugodtabban leszek Ágival, nem kell aggódnom a lebukás miatt.

 

Látja főnök úr, én is tudok matematikázni, ha szorul a hurok!

 

A matematika az élet fontos tudománya! Ezt jegyezd meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

2. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

3. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Avast Kontakt

► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online

avastkontakt.hupont.hu

5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tesztike.hupont.hu

6. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

7. Capella Assessment

► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success.

ryanhiggs.hupont.hu

8. Why Mobile-Friendly Websites Are No Longer Optional in 2026

► Ide írhatod maximum 2A business may invest in branding and advertising, but still lose valuable leads within50 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

weaversweb.hupont.hu

9. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

13. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

14. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

15. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

17. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

18. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

19. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

20. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

21. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

22. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

23. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

25. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

26. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

27. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

29. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

30. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

31. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

32. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

34. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

35. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

36. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

37. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

38. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

39. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

40. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

41. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

42. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

43. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

44. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

45. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

46. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

47. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

48. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

49. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

50. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

51. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

52. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

53. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

54. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

55. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

56. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

57. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

58. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

59. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

60. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

61. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

62. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu

63. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

64. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

65. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

66. 春藥網

► 購買瞭解更多正品春藥 、媚藥、迷藥、乖乖水、聽話水資訊 請登入台灣&香港春藥總匯:【淫娃春藥網】臺灣總代理,或直接點擊網路連接登入網站(https://inwsex.com/)

sexgfvd.hupont.hu

67. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

68. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

69. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

70. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

71. BIONICLE

► Király bioniclek

bionicleglatorianss.hupont.hu

72. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

73. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

74. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás

csibekelteto.hupont.hu

75. Szuper üzleti lehetőség, Szuper termékkel!

► Legyél Sikeres, Fiatalos és Érezd jól magad, a Csodálatos Ganoderma Gomba Segítségével!

nagysiker.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 94
Tegnapi: 80
Heti: 558
Havi: 943
Össz.: 166 505

Látogatottság növelés
Oldal: Matematika
Tisztelt Nagyérdemű Olvasó! - © 2008 - 2026 - parbeszedestortenetek.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »